2009. december 13., vasárnap

Letiltott kerekesszékesek 4

Idén a keszthelyi futórendezvényen kerekesszékkel nem lehetett indulni. Örömmel tudatom, hogy jövőre már másképp lesz, nemhogy indulhatnak, hanem külön díjazásban is részesülnek a Keszthelyi Kilométerek-en, erről többet katt ide ! ( Horváth Józsi hívta fel a figyelmet, köszönjük !)

Arról, hogy miért nem indulhattak a tömegsportrendezvényen a kerekesszékesek, június 03.-án 3 bejegyzést is írtam- az elsőről ide katt olvashatsz, a többiről utána sorban.
Röviden összefoglalva: Keszthelyen a tömegsport futórendezvényen többen is szerettek volna indulni handbike-kal. A szervezők azonban biztonsági okok miatt nem tudták ezt biztosítani, ennek aztán lett kisebb visszhangja a helyi médiában ( én is írtam a szervezőknek) .

Az ilyen ügyek erősítenek meg leginkább abban a hiszemben, hogy a legfontosabb integrációs nyomás az, ha JELEN VAGYUNK az életben. Nem levelezéssel, tüntessél, siránkozással, médiával ( bár adott esetben ezek is fontos eszközök lehetnek , másodlagosan) ,hanem a egyszerűen azzal, hogy részt kértünk az életből, jelen esetben egy futóversenyből. Az első alkalommal nem sikerült, de másodszorra már megnyílt a lehetőség. Most más csak aztán élni is kell vele. ( én is részt fogok venni, célkitűzésem , mint mindig szerény: első hely, bár a pályacsúcstól eltekintek)

1 megjegyzés:

Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesülete írta...

Örömmel olvasom, hogy Keszthelyen is megmérettethetjük magunkat handbike-al. Mindössze annyit szeretnék hozzáfűzni, ha kedves barátom célja az első hely, akkor azzal együtt jár a pályacsúcs is, mivel, az előzményeket ismerve, ezt a pályát még handyvel nem teljesítették.