Szombaton vívóversenyen voltam a családdal, nagyobbik lányom ügyesen vív a kis vidéki klubban. Sorsolásnál kiderült, hogy nehéz csoportba került, tele tekintélyes egyesületek korosztályos ismert versenyzőivel, köztük válogatottakkal is. Zsófia élete 2. komoly versenye volt ez, tapasztalatlanul és gyakorlatilag mindenki által ismeretlenül. A tisztes helytállást, szoros asszókat és a lehető legtöbb győzelmet tűztük ki célul.
A verseny 12 páston zajlott egyszerre, a csoportokon belül körmeccsek voltak, a lány vesztett is, nyert is asszót. Az ilyen korú gyerekek csak tőrben vívnak, a találati felület csak a felsőtest (kar nélkül), a támadónak előnye van, ha a támadó szúr, a másik csak akkor érhet el találatot, ha kivédi és visszaszúr. Ha mindketten támadnak és találnak, akkor együttes találat. A csörték végén a versenyzők aláírják az írásban is vezetett eredményt. A mi csoportunkban ez utóbbi egyébként elmaradt, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget annak ellenére, hogy ez volt a legerősebb csoport.
Az egyik asszóban Zsófi összekerült egy favoritnak számító versenyzővel. Ezt a versenyzőt már korábban, a melegítésnél észrevettem, ez a típus a magyar sport sajátos és rendkívül káros jelensége: az ajnározott versenyző. Az ajnározott versenyző jellemzően egy tehetséges fiatal, akitől a szakág a jövő komoly eredményeit várja. Ő hazai pályán játszik, a szervezők, edzők és más befolyásos jelenlévők fizikailag is kitüntetett kedvence, körberajongják, ölelgetik. Az ajnározott versenyző sokszor megjelenésében is eltér a többitől ezzel is érzékeltetve, hogy más elbírálás alá esik, fiatal kora ellenére személyes, jó viszonyt ápolnak vele a helyi fontos emberek. Az ajnározott versenyzőt egy támogató burok veszi körül, mindig számíthat a bírák jóindulatára, többet engedhet meg magának, vitás esetekben rendre a javára döntenek, akkor is több lehetőséget kap az edzőtől, ha hibázik, stb., stb . Ez egy borzasztóan káros jelenség, az ajnározás kétfelé hat negatívan : a kiskedvenc elveszíti realitás érzékét, nem tanulja meg legyőzni a kudarcot, tényleges éles helyzetekben aztán pedig , pl. nemzetközi szinten „érthetetlenül” rosszul szerepel, az eredmények nem „akarnak „ úgy jönni , mint máskor , felnőtt korára frusztrált és csalódott ember lesz, a sportágnak valójában nem lesz hasznára. Az ajnározott ellenfele pedig a kettős mérce miatt vagy megkeményedik és még erősebben küzd ,de általában az igazságtalanság letöri, a benne lévő lehetőségek kiaknázatlanok maradnak , idő előtt szakít a sporttal. A sportág maga az ajnározással mindenképpen veszít, csak a belőle élők igazolják vele napi egzisztenciájukat.
Az én fiatal versenyzői koromban is volt ilyen , tönkre is tette az akkori magyar vízilabdát, nemzetközi szinten sehol nem voltunk, szerencsére aztán felhagytak vele. De élő probléma ez pl. a magyar teniszben, mozgássérült úszásban ( bizony!) labdarúgásban, - látjuk eredményeit.
Visszatérve lányom csörtéjére a kiskedvenccel, Zsófi néhány szép találattal elhúz, az 5 nyert pontig folyó küzdelemben 3:1-re vezet. Fontos pont jön, a matematika szabályai szerint vagy 3:2 vagy 4:1 lehet az eredmény, tehát felzárkózik a hátrányban lévő fél, vagy szinte reménytelen helyzetbe kerül. A versenyzők összecsapnak, mindkét lámpa kigyullad, együttes találatnak tűnik, hacsak egyik versenyző nem támadott kicsivel korábban és ezért övé a pont. Az ajnározott versenyző, aki háttal nekem állva vív, a bírói ítéletet be se várva megfordul, lekapja fejéről a sisakot, így meglátom az elkeseredéstől csüggedt arcát, a kétségbeeséstől szája lefelé biggyed, kevés híján elsírja magát. A gesztusokból egyértelmű, az ellenfélé a pont. A bíró halk szavú, sunyi tekintetű ember levezeti a tust, hallani nem lehet, kezével pedig – a szabálytól eltérően - szinte soha nem mutatja, kinek jár a pont, most sem emeli egyik oldalra sem. A kiskedvenc közel áll, hallja a bírói szót, erre villámgyorsan megfordul, fejébe nyomja a sisakot. Én hegyezem a fülem, mi is lesz az eredmény- az újabb versenyzői gesztusokból ítélve mégsem ítélik meg a pontot. A bíró kimondja az eredményt a vezető állás szerint kezdve : 3 :… kezdi el- szóval nem ítélte meg a pontot, marad a 3:1 gondolom. Van bennem még bizonyos félsz, a sportban előfordul, hogy ellentétesen ítélnek, itt meg ugye a kiskedvencről van szó, legrosszabb esetben akár még 3:2 –t is ítélhetnek.
De nem ez történt. A bíró kimondta az állást és leszakadt az ég. A világot összetartó erők megrendültek. A nap elsötétedett az égen és elhatározta, nem kel fel többé. A gazellák a szavannán csatasorba rendeződtek és leszegett szarvval az oroszlánokra támadtak. Gyurcsány Ferenc öszödi beszédét a Föld összes vallása mint morális alapvetést avatta be szent tanításai közé.
Az eredményt 3:3 –nak ítélték. Nemcsak elvettek egy szabályosnak tűnő tust. Nem ellentétesen ítéltek meg egy pontot. Két tust ítéltek meg egyszerre.
Egy hangot nem bírtam kiadni magamból. Közben gyorsan rajtot vezényeltek, a nyomás alól felmentett versenyző tiszta találatot ért el, majd egy újabb együttest gyorsan megadtak az ajnározott versenyzőnek, és 15 mp. alatt vége is volt. Én csak ekkorra ocsúdtam fel, és tudtam elkezdeni üvölteni. Körülöttünk persze megfagyott a levegő, Laci bácsi, az edző reklamálta még az együttest, a bíró vonogatta a vállát, aztán lesütött szemmel elkullogott, néhányan körülöttünk együttérzően morogtak. Zsófi kért, hagyjam abba a botrányozást, de nem bírtam. Lányom sírt, feleségem kérlelt, ezért kimentem lehiggadni az előcsarnokba, csak 20 perc után mentem vissza. Többet nem szólaltam meg, megpróbáltam kiüresíteni magamból a történteket, Zsófi megvert még egy válogatottat, kikapott háromszor másoktól, beszélgettünk, még nevetni is tudtam. Nem világversenyről volt szó, nem is továbbjutásról, egyszerűen csak az IGAZSÁG-ról. Amit aljasul, durván megerőszakoltak. Ami nagyon fáj.
A verseny 12 páston zajlott egyszerre, a csoportokon belül körmeccsek voltak, a lány vesztett is, nyert is asszót. Az ilyen korú gyerekek csak tőrben vívnak, a találati felület csak a felsőtest (kar nélkül), a támadónak előnye van, ha a támadó szúr, a másik csak akkor érhet el találatot, ha kivédi és visszaszúr. Ha mindketten támadnak és találnak, akkor együttes találat. A csörték végén a versenyzők aláírják az írásban is vezetett eredményt. A mi csoportunkban ez utóbbi egyébként elmaradt, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget annak ellenére, hogy ez volt a legerősebb csoport.
Az egyik asszóban Zsófi összekerült egy favoritnak számító versenyzővel. Ezt a versenyzőt már korábban, a melegítésnél észrevettem, ez a típus a magyar sport sajátos és rendkívül káros jelensége: az ajnározott versenyző. Az ajnározott versenyző jellemzően egy tehetséges fiatal, akitől a szakág a jövő komoly eredményeit várja. Ő hazai pályán játszik, a szervezők, edzők és más befolyásos jelenlévők fizikailag is kitüntetett kedvence, körberajongják, ölelgetik. Az ajnározott versenyző sokszor megjelenésében is eltér a többitől ezzel is érzékeltetve, hogy más elbírálás alá esik, fiatal kora ellenére személyes, jó viszonyt ápolnak vele a helyi fontos emberek. Az ajnározott versenyzőt egy támogató burok veszi körül, mindig számíthat a bírák jóindulatára, többet engedhet meg magának, vitás esetekben rendre a javára döntenek, akkor is több lehetőséget kap az edzőtől, ha hibázik, stb., stb . Ez egy borzasztóan káros jelenség, az ajnározás kétfelé hat negatívan : a kiskedvenc elveszíti realitás érzékét, nem tanulja meg legyőzni a kudarcot, tényleges éles helyzetekben aztán pedig , pl. nemzetközi szinten „érthetetlenül” rosszul szerepel, az eredmények nem „akarnak „ úgy jönni , mint máskor , felnőtt korára frusztrált és csalódott ember lesz, a sportágnak valójában nem lesz hasznára. Az ajnározott ellenfele pedig a kettős mérce miatt vagy megkeményedik és még erősebben küzd ,de általában az igazságtalanság letöri, a benne lévő lehetőségek kiaknázatlanok maradnak , idő előtt szakít a sporttal. A sportág maga az ajnározással mindenképpen veszít, csak a belőle élők igazolják vele napi egzisztenciájukat.
Az én fiatal versenyzői koromban is volt ilyen , tönkre is tette az akkori magyar vízilabdát, nemzetközi szinten sehol nem voltunk, szerencsére aztán felhagytak vele. De élő probléma ez pl. a magyar teniszben, mozgássérült úszásban ( bizony!) labdarúgásban, - látjuk eredményeit.
Visszatérve lányom csörtéjére a kiskedvenccel, Zsófi néhány szép találattal elhúz, az 5 nyert pontig folyó küzdelemben 3:1-re vezet. Fontos pont jön, a matematika szabályai szerint vagy 3:2 vagy 4:1 lehet az eredmény, tehát felzárkózik a hátrányban lévő fél, vagy szinte reménytelen helyzetbe kerül. A versenyzők összecsapnak, mindkét lámpa kigyullad, együttes találatnak tűnik, hacsak egyik versenyző nem támadott kicsivel korábban és ezért övé a pont. Az ajnározott versenyző, aki háttal nekem állva vív, a bírói ítéletet be se várva megfordul, lekapja fejéről a sisakot, így meglátom az elkeseredéstől csüggedt arcát, a kétségbeeséstől szája lefelé biggyed, kevés híján elsírja magát. A gesztusokból egyértelmű, az ellenfélé a pont. A bíró halk szavú, sunyi tekintetű ember levezeti a tust, hallani nem lehet, kezével pedig – a szabálytól eltérően - szinte soha nem mutatja, kinek jár a pont, most sem emeli egyik oldalra sem. A kiskedvenc közel áll, hallja a bírói szót, erre villámgyorsan megfordul, fejébe nyomja a sisakot. Én hegyezem a fülem, mi is lesz az eredmény- az újabb versenyzői gesztusokból ítélve mégsem ítélik meg a pontot. A bíró kimondja az eredményt a vezető állás szerint kezdve : 3 :… kezdi el- szóval nem ítélte meg a pontot, marad a 3:1 gondolom. Van bennem még bizonyos félsz, a sportban előfordul, hogy ellentétesen ítélnek, itt meg ugye a kiskedvencről van szó, legrosszabb esetben akár még 3:2 –t is ítélhetnek.
De nem ez történt. A bíró kimondta az állást és leszakadt az ég. A világot összetartó erők megrendültek. A nap elsötétedett az égen és elhatározta, nem kel fel többé. A gazellák a szavannán csatasorba rendeződtek és leszegett szarvval az oroszlánokra támadtak. Gyurcsány Ferenc öszödi beszédét a Föld összes vallása mint morális alapvetést avatta be szent tanításai közé.
Az eredményt 3:3 –nak ítélték. Nemcsak elvettek egy szabályosnak tűnő tust. Nem ellentétesen ítéltek meg egy pontot. Két tust ítéltek meg egyszerre.
Egy hangot nem bírtam kiadni magamból. Közben gyorsan rajtot vezényeltek, a nyomás alól felmentett versenyző tiszta találatot ért el, majd egy újabb együttest gyorsan megadtak az ajnározott versenyzőnek, és 15 mp. alatt vége is volt. Én csak ekkorra ocsúdtam fel, és tudtam elkezdeni üvölteni. Körülöttünk persze megfagyott a levegő, Laci bácsi, az edző reklamálta még az együttest, a bíró vonogatta a vállát, aztán lesütött szemmel elkullogott, néhányan körülöttünk együttérzően morogtak. Zsófi kért, hagyjam abba a botrányozást, de nem bírtam. Lányom sírt, feleségem kérlelt, ezért kimentem lehiggadni az előcsarnokba, csak 20 perc után mentem vissza. Többet nem szólaltam meg, megpróbáltam kiüresíteni magamból a történteket, Zsófi megvert még egy válogatottat, kikapott háromszor másoktól, beszélgettünk, még nevetni is tudtam. Nem világversenyről volt szó, nem is továbbjutásról, egyszerűen csak az IGAZSÁG-ról. Amit aljasul, durván megerőszakoltak. Ami nagyon fáj.
2 megjegyzés:
Apaként is és volt sportvezetőként is megértelek. Ez a morális válság jellemzi az egész társadalmat. azért tartunk itt. Pedig az ifjúságban hihetünk csak, mert mellettünk már elhaladnak a dolgok. De így, hogyan?
Koszonom, hogy egy erdekes blog
Megjegyzés küldése