2010. május 31., hétfő

Keszthelyi versenybeszámoló

A verseny igazolta az ősi sportigazságot: a mérkőzés az edzésen dől el.

A rajtnál handbike-jával a tervezett 8 induló helyett betegségek és sérülések miatt végül 5 mozgássérült állt : Hegedűs Árpád (Dudar, Veszprém megye , Dobay Péter (Gyula, Békés megye), Horváth József ( Hahót, Zala megye), dr.Lelik Ferenc ( Szentendre, Pest megye) és Legeza György ( Budapest).
A mozgássérültek rajtja az épek előtt 10 perccel indult, a félmaraton alatt 2 kört kellett megtenni a változatos , emelkedőkkel és kavicsos részekkel kombinált pályán.
A profi atléta múlttal rendelkező Legeza a 4. kilométernél az élre állt, s bár ő a maraton távon indult, ennek ellenére - igazolva klasszisát- a félmaratont is elsőnek teljesítette.
Az első kör végén a Lehel utcai erős emelkedőn a rossz beállításokkal induló dr. Lelik leszakadt, s mivel erejével elkészült, a többiek percekre elhúztak. Bal hátsó kereke a fordulótól fokozatosan vesztett a nyomásából , a célba szinte már teljesen leengedett kerékkel érkezett, de utolsó helyéért - fogyása ellenére még mindig jelentős - túlsúlya és gyenge felkészülése miatt kizárólag magát okolhatja.
A helyezésekért nagy harc dúlt, a harmadikként beért Dobay bátran küzdött, de alföldiként nem volt sok esélye a hegyimenők : Hegedűs és Horváth ellen. Ők ugyanis -lakóhelyük miatt- állandóan megküzdenek emelkedőkkel is, Horváth ráadásul 2 hete hévízi edzőtáborban készült,ennek megfelelően a legjobban felkészült versenyző meg is nyerte a félmaratont . Az ezüstérmet Hegedűs kapta, akit a győztes kora miatt akár nagyapjaként is tisztelhet.

A félmaraton verseny eredménye:
Arany : Horváth József, Ezüst : Hegedűs Árpád,Bronz: Dobay Péter.
A maratont Legeza György nyerte.
Részletes eredményekért katt ide.
Minden érmesnek gratulálunk, külön tisztelet a korelnök Hegedűs teljesítményéért!

Köszönjük a szervezőknek a versenyt, jövőre remélem többen leszünk,addig is mindenkinek jó edzést !
( képek nemsokára lesznek)

Nincsenek megjegyzések: