2010. június 14., hétfő

Rögbinap- beszámoló

Herczeg Ágnes beszámolója ( Ági egy szegedi önkéntes támogatónk, aki megkereste Alapítványunkat,hogyan tudna segíteni. Beszéltünk személyesen . Tudott segíteni, alább az ő beszámolója következik. Ági különben civilben jogászként dolgozik és egy csinos, fiatal modern nő)

"Június 5-én Szeged látta vendégül a Kerekesszékes Rögbicsapatot. Hirtelen ötlet volt ez a rendezvény, amit az vezérelt, hogy a lehetőségeim és az ismerettségeim révén tegyek valami jót. És nagyon jó lett! Bennem pedig megerősödött, hogy nem EGY valami jót szeretnék tenni, hanem - a helyzetben nem érintettként - maradni ezen az úton, és ahol és ahogy tudok, segíteni, és mozgósítani ugyanerre mindenkit, akit csak tudok. Nagyon hálás vagyok Dr. Lelik Ferencnek és Major Endrének, mert az igazi lendületet az adta, hogy megismertem Őket.
A szombati napon, szeged legszebb arcát mutatva, gyönyörű időben fogadtuk a Csapatot, szinte teljes létszámban! Pedig nem is tudták igazán, miért is jönnek, úgy volt, csak egy edzés lesz, engem pedig nem is ismertek.
De az övék volt Szeged legnagyobb terme, a Városi Sportcsarnokban, volt helyi sajtó, napilap, rádió, országos tévék (TV2, M1), profi fotós, és voltak barátok, ismerősök is, akik eljöttek megnézni a Csapatot, és néhányan ki is próbálni a játékot.
Nagy kaland volt megszervezni, mert még sosem csináltam ilyet, semmi gyakorlatom nem volt, de most már tudom például, hogy igenis van Szegeden akadálymentes szállás (a Piarista Kollégiumban), nem is akármilyen! Sok kedves ismerősömnek köszönhetem, hogy segítettek összehozni ezt a délutánt, és örültem, mert - bár tömeg nem volt - sokan eljöttek azok közül, akiket hívtam, és volt, aki komolyan felajánlotta a saját kapcsolatait a Csapatért. Sőt, talán jövőre nemzetközi tornát is tudunk majd rendezni, segítségünk úgy tűnik, lesz a szervezésben."
Köszönjük Ági! Szép volt Szeged!

Várjuk a folytatást !

Nincsenek megjegyzések: