2010. szeptember 16., csütörtök

Múlt héten részt vettünk a Morgan Stanley-nél egy vetítésen a vállalatnál rendezett Diversity Week keretében. Alapítványunk oszlopos tagja Vincze Zoltán „Kerékbe törve” című dokumentumfilmjét vetítettük, amit egy beszélgetés követett a mozgáskorlátozottak és más hátránnyal élők mindennapjairól.

Az érdeklődés igazán komoly volt és nagy érzékenységet és értő figyelmet tapasztalhattunk a hallgatóság részéről, a vetítés után rengeteg kérdést is kaptunk. A nagyobb vállalatoknak komoly problémát okoz, hogyan alkalmazzanak fogyatékos munkavállalókat, ugyanis nagyon nehezen találják meg őket a munkaerőpiacon. A beszélgetés alatt az is kiderült, hogy szükség lenne egyfajta összekapcsolásra a munkáltató és a munkavállaló között, hogy a két fél konstruktívan közelíthessen egymáshoz. A munkáltatónak többet kell tudnia a fogyatékkal élőkről, szükségleteikről, képességeikről, a sérülteknek pedig szükségük lenne egy átfogó támogatórendszerre, ami felkészíti őket a valódi munkára, a valódi munkaerőpiac kihívásaira és nem kizárólag a védett munkahelyekre. Egy irodában dolgozó egészséges ember pontosan annyit ül, mint egy kerekesszékes. Egyéb képességeikben nem kellene különbözzenek…
Köszönjük a Morgan Stanleynek a szívélyes fogadtatást, nagyon jól éreztük magunkat!

Nincsenek megjegyzések: