2008. november 28., péntek

Dögunalom

A hét második felében semmi említésre méltó nem történt.
Ismét handbike-oztunk , ezúttal Balatonszentgyörgyre, visszafelé megálltunk a Berki kocsmában. Mivel ez a műintézmény 400 éve működik ugyanezen a helyen, kénytelen voltunk - a borivó elődök hosszú sora előtt tisztelettel fejet hajtva- legördíteni a helyi borból készült fröccsöket. Persze voltak kávéivók is , de megengedtük nekik, hiszen egy jobb kocsmában kávét is mérnek ( kávét az 1500 évek 2. felétől fogyasztanak Magyarországon török hatásra. A kávé gyors karriert futott be, a kesernyés tapasztalattól- amit a mai is élő a "végén jön a fekete leves" azaz a kávé mondás mutatja- a közkedveltséig. Kávéházak már a XVII . század végén megalakulnak , Mikes Kelemen már használta a kávéház kifejezést is az 1700-as évek elején.) Kávét a puhányoknak ( na, meg a lányoknak) bort, ill. fröccsöt meg a férfiaknak.

Aztán a kehidakustányi gyógyvízben merítkeztünk , végül unatkozás a szaunában ( jeges felöntéssel- ez egy szertartás, keveredik a finn szauna intenzív forró levegője és a jég ellentéte, valamint a szaunamester technikájának köszönhetően testünkön többszöri jóleső borzongás fut végig, egyben még több méreganyagot veszítünk) . Ide, mivel nem tudtunk magunkkal mit kezdeni, két alkalommal is eljöttünk. Ja, még kosárlabda is volt, bár itt váratlan fordulatként borult a papírforma és vesztett a csapatom.
Este nem untunk eléggé magunkat, ezért átmentünk a keszthelyi színházba, a Budapest Bár- előadást néztük-hallgattuk meg.
Legközelebb képes beszámolóval jelentkezem, hátha azokkal sikerül érdekessé feltüntetni a hetet!Ráadásul egy szem csapadék nem esett, egyhangú napsütés, kék ég minden nap.

Nincsenek megjegyzések: