2009. augusztus 6., csütörtök

Krakkóban a Gurulunk-kal 2

Eredetileg Skóciába készültünk, amit Nagy Imre nagy lelkesedéssel kezdett szervezni. Ez az út azonban anyagi okok miatt meghiúsult. Több variációt is végigbeszéltünk, repülővel, mozgássérült busszal, autóval, de mindegyik esetben a költség igen magas lett. Terveink szerint anyagi támogatót is bevontunk volna, de ez meghiúsult, mivel a cégek a gazdasági válságra hivatkozva visszaléptek.Pályázat? Volt utazási pályázat is, de korhoz volt kötve, ugyanis csak 25 év alattiak számára, ifjúsági cserekapcsolat névvel. Ez nem jöhetett számításba, mivel a többiek ehhez sajnos túl öregek voltak ...
A "B" terv volt Krakkó, amit én végül egyáltalán nem bántam meg.
A város magja gyönyörű, részben reneszánsz, részben barokk, a legrégebbi épületek gótikusok.
Végigjártuk a fontos helyeket Wawel ( királyi vár) , székesegyház ( amíg Varsó át nem vette a szerepét, addig itt koronáztak, házasodtak és ide temették a királyokat, végig arra gondoltam, hogy ilyen lehetett a mára szinte teljesen elpusztult székesfehérvári dóm ), főtér ( Rynek) , ami egy hatalmas tér ( Európa 3. legnagyobb tere a velencei Szt.Márk és római Szt. Péter után). A főtéren rengeteg ember, mutatványosok, zsonglőrök és tűznyelők, kávéházak ( többet is kipróbáltunk) , rengeteg fiatal (a Jagello egyetem miatt), csinos fiatal nők forrónadrágban ( csinik a lengyelek, de a magyar nők azonban szebbek). A málnás sört kihagytuk, de ettünk a jellegzetes kocsikból árult perecet ( nem volt a legjobb) . Posztócsarnok, Mária székesegyház. Szép tapasztalat volt, hogy a templomokba a helyiek , fiatalok és öregek egyaránt bejárnak imádkozni.

Nincsenek megjegyzések: