Reakció Nagy Emese gondolataira 3

4.

Csináljon már végre valaki valamit!
Előző írásomat azzal fejeztem be, hogy az épek rémülete tehát egy súlyosan fogyatékossal való első találkozáskor érthető. De mi várható el a továbbiakban? Mi jár nekünk súlyosan fogyiknak? ( Először is a szánk. ) Aztán legelőbb együttérzés. Nem szánalom! Elfogadás, segítőkészség és pozitív előnyberészesítés . Ez utóbbi azonban nem mindig és nem minden területe, hanem csak azért, és akkor, hogy ugyanazokat a jogokat gyakorolhassuk, mint bárki más. Hogy ezeket megkapjuk, ezért azonban tenni kell. Sajnos a mai Magyarországon , a társadalmi élet szinte minden területét beteríti egy nagy, belülről fakadó súlyos tehetetlenség. Országunk ugyanakkor vagy ebből következően (?) egy fordított XIX.sz-i Amerika lett - nem a lehetőségek, hanem a lehetetlenségek országa. Ezt is mindenki érzi és nehezen viseli. Ezért a tehetetlenséget súlyosbítja a türelmetlenség, hogy a jelen alig elviselhető állapotot gyorsan és hatékonyan fel kellene számolni. "Ez tűrhetetlen. Csináljon már végre valaki valamit!"
5.

Tenni kell- és először mindenki magán kezdje a változást. A legfontosabb változás persze Istenhez való viszonyunk lenne. A belső változás mindent megváltoztat. Jézus sokat beszélt erről, tessék felütni a Bibliát, elsősorban az Újszövetséget.

6.Tennem kell- mi az első akadály?

Emese írta ( a teljes írás katt ide ) : "Egyik nap volt egy kis időm és gondoltam kerekesszékben ülve elhajtok a tábor egy bizonyos részére, ahol még nem voltam. Ültem és néztem a kiszemelt irányba és nem mozdultam. Közben kerülgettek a kamaszok, mintha egy cserép virág lennék (azért mégsem illik fellökni, vagy rálépni, csak egy élőlény) és nem csináltam semmit. Meggondoltam magam. Nem néztem meg, amit akartam. Ennek kizárólag egy oka volt: ÉN és a félelmeim. Azt hiszem itt kezdődik a valódi szegregáció." Bizony !
Fortélyos félelem igazgat minket- írja a költő is (csak szebben folytatja). Le kell győznünk belső félelmeinket , mert ebből fakad először az elkülönülés. Ahhoz hogy az épek nyissanak felénk, nekünk kell először nyitni. Ki kell menni az utcára, emberek között kell lenni, társaságba kell járni! Ott kell lennünk mindenütt, sportpályán és szórakozóhelyen, bankban, iskolákban, Önkormányzatban, a sarki boltban, stb. stb. Munkát kell keresnünk- ez nehéz, de meg kell próbálni bejutni a munka világába is. Tevékenynek kell lenni, lehet végezni társadalmi feladatot is, meg lehet próbálkozni a művészettel, zenével, tanulással (!!). Nekünk kell először megszólítani az épeket. Hogy annak lássanak minket , amik vagyunk. Emberek elsősorban, és fogyatékosok másodsorban.
Tenni kell- nekem, Neked kedves Olvasó, ehhez mindannyiunknak tenni kell.
Ha változást akarsz, kezd magadon! Ha azt hiszed nem vagy képes rá - akkor sajnos igazad lesz- , de hátha segít hinni benne mégis ha ide katt - intasz.
( Lássuk kedves Olvasó, mennyire vagy Te tevékeny a megjegyzések írásában?! Előző bejegyzésemhez érkezett is megjegyzés- tanulságos az is !)