"Leningrádban esik a hó- mindenki tudta, hogy december végén ez mit jelent. Gábriel Fjodorovics azonban, mint mindig, most is beletemetkezett a munkájába és a külvilágról nem vett tudomást.Szombat késő délután volt, a munkaidő 12-kor befejeződött, de ő tovább bent maradt az irodában. Felesége többször is telefonált, hogy induljon haza, de ő megnyugtatta, akármekkora hó is esik, az elvtársak a köztisztasági vállalatnál tudják a dolgukat.
Az utolsó aktát lezárva aztán elégedetten sóhajtva kapta fel kabátját és kigurult az irodájának helyt adó belvárosi épületből, az őr keményen tisztelgett neki. Gábriel Fjodorovics a Nagy Honvédő Háborúban egy bátor roham során szerezte sérüléseit, az önfeláldozó bajtársaknak és a lelkiismeretes ápolásnak hála, hogy életben maradt, de sérült gerince miatt örökre tolókocsiban maradt. Valóban nagy a hó, állapította meg, az utcán azonban szinte mindenhol akkurátusan el volt takarítva. Gábriel Fjodorovics felkészült tolókocsis volt, a rehabilitáción sokszor a lelkére kötötték, hogy legyen gondos és előrelátó, ha önállóan akar élni. Táskájában ezért télen mindig tartott egy régi , használaton kívüli, de tökéletes állapotban lévő síkesztyűt, azt felhúzva a -8 fok és szakadó hó ellenére fütyörészve vágott neki az utcának. A kesztyűnek köszönhetően aztán kezét nem égette sem a hajtókarika hidege, sem az arról lecsurgó hólé. Az egyik régi , a cári időkben is cicomásnak számító ház előtt azonban érintetlenül állt a hó a járdán, senki nem takarította el. Na, ezen nehéz lesz azért átjutni, torpant meg, az eltakarítatlan , gyalogosok által taposott friss hó már korábban egyszer majdnem csapdába ejtette.Nem volt ideje sokat töprengeni az átjutás mikéntjéről, mivel kéretlenül egy házaspár férfi tagjának két izmos karja ragadta meg tolókocsiját és ügyesen a gépkocsijához tolta, Gábriel Fjodorovicsnak csak irányítania kellett. A kocsiból hamar előkapta a keze ügyében tartott kisseprűt, amíg ő letakarította a havat Moszkvicsának oldaláról, addig az asszony lekaparta a jeget az ablakról, még a tolókocsit is besegítették neki. Az erős hóesés ellenére a szorgalmasan takarított úton végül aztán szinte olyan gyorsan ért haza, mint felhőtlen, derült időben.A havas horizont a jeges, hideg fényével a polgárháború egyik fehér tisztjének embertelen tekintetére emlékeztette, megborzongott és boldogan gondolt arra, mennyire más lett az új korszakkal az élet ."
Eddig a regény, most jön a valóság.
Budapesten esik a hó- mindenki tudta, hogy december végén ez mit jelent. Dr.Lelik azonban kivételesen beletemetkezett a munkájába és a külvilágról nem vett tudomást.Szombat késő délután volt, a munkaidő 12-kor befejeződött, de ő tovább bent maradt az irodában, mivel elmaradt feladataival a hévízi rehab. miatt. Felesége aggódva többször is telefonált, hogy induljon haza, akit nem is tudott megnyugtatni, hiszen ő is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a Budapesten már a legkisebb hóesés is megoldhatatlan feladat elé állítja a lerabolt és a főpolgármester udvari szállítójává züllött fővárosi köztisztasági vállalatot.
Mivel csak néhány aktát tudott lezárni, sóhajtva kapta fel kabátját és kigurult az irodájának helyt adó belvárosi épületből. Dr.Lelik saját hibájából szenvedett autóbalesetet, kisebb csoda, hogy életben maradt, sérült gerince miatt örökre kerekesszékbe kényszerült. Valóban nagy a hó, állapította meg , az utcán szinte sehol nem volt takarítva. Dr.Lelik felkészült kerekesszékesnek hitte magát, az osztrák rehabilitáción sokszor a lelkére kötötték, hogy legyen gondos és előrelátó, ha önállóan akar élni. Táskájában ezért lennie kellett volna télen mindig egy régi , használaton kívüli, de tökéletes állapotban lévő síkesztyűnek, de nem volt . Csak az ujjvégeket szabadon hagyó - egyébként testépítő - kesztyűt felhúzva a -8 fok és szakadó hó miatt kissé aggódva vágott neki az utcának. Kezét égette a hajtókarika hidege, és az arról lecsurgó hólé. Egyetlen ház előtti szakaszt kivéve , mindenhol érintetlenül állt a hó a járdán, senki nem takarította el. Na, ezen nehéz lesz azért átjutni torpant meg, az eltakarítatlan , gyalogosok által taposott friss hó már máskor is majdnem csapdába ejtette. Nem volt ideje sokat töprengeni az átjutás mikéntjéről, hideg volt, az arra járók sietősen húztak el mellett, senki nem kérdezte, segíthet-e. Tovább erőltette magát meg-megállva , de mielőtt végleg elakadt volna, egy arra járó fiatal házaspár férfi tagját kérte meg, hogy segítsen. A férj két izmos karja ragadta meg kerekesszékét és ügyesen a gépkocsijához tolta, dr. Leliknek csak irányítania kellett. A kocsiból nagy nehezen előbányászta kisseprűt, amíg a férfi letakarította a havat Renault-jának oldaláról, addig az asszony lekaparta a jeget az ablakról. Az ujjai annyira dermedtek voltak a hidegtől, hogy még a kerekesszéket is be kellett segíteni neki. Az erős hóesés ellenére egyetlenegy hótakarítóval találkozott az úton ( bár az is felemelt hóekével haladt) , így háromszor olyan lassan ért haza, mint felhőtlen, derült időben. A havas horizont a hóban is barátságos osztrák hegyekre emlékeztette, megborzongott és keserűen gondolt arra, mennyire nem lett jobb az élet az új korszakkal Budapesten.
Köszönöm az ismeretlen fiatal párnak a segítséget !
Az utolsó aktát lezárva aztán elégedetten sóhajtva kapta fel kabátját és kigurult az irodájának helyt adó belvárosi épületből, az őr keményen tisztelgett neki. Gábriel Fjodorovics a Nagy Honvédő Háborúban egy bátor roham során szerezte sérüléseit, az önfeláldozó bajtársaknak és a lelkiismeretes ápolásnak hála, hogy életben maradt, de sérült gerince miatt örökre tolókocsiban maradt. Valóban nagy a hó, állapította meg, az utcán azonban szinte mindenhol akkurátusan el volt takarítva. Gábriel Fjodorovics felkészült tolókocsis volt, a rehabilitáción sokszor a lelkére kötötték, hogy legyen gondos és előrelátó, ha önállóan akar élni. Táskájában ezért télen mindig tartott egy régi , használaton kívüli, de tökéletes állapotban lévő síkesztyűt, azt felhúzva a -8 fok és szakadó hó ellenére fütyörészve vágott neki az utcának. A kesztyűnek köszönhetően aztán kezét nem égette sem a hajtókarika hidege, sem az arról lecsurgó hólé. Az egyik régi , a cári időkben is cicomásnak számító ház előtt azonban érintetlenül állt a hó a járdán, senki nem takarította el. Na, ezen nehéz lesz azért átjutni, torpant meg, az eltakarítatlan , gyalogosok által taposott friss hó már korábban egyszer majdnem csapdába ejtette.Nem volt ideje sokat töprengeni az átjutás mikéntjéről, mivel kéretlenül egy házaspár férfi tagjának két izmos karja ragadta meg tolókocsiját és ügyesen a gépkocsijához tolta, Gábriel Fjodorovicsnak csak irányítania kellett. A kocsiból hamar előkapta a keze ügyében tartott kisseprűt, amíg ő letakarította a havat Moszkvicsának oldaláról, addig az asszony lekaparta a jeget az ablakról, még a tolókocsit is besegítették neki. Az erős hóesés ellenére a szorgalmasan takarított úton végül aztán szinte olyan gyorsan ért haza, mint felhőtlen, derült időben.A havas horizont a jeges, hideg fényével a polgárháború egyik fehér tisztjének embertelen tekintetére emlékeztette, megborzongott és boldogan gondolt arra, mennyire más lett az új korszakkal az élet ."
Eddig a regény, most jön a valóság.
Budapesten esik a hó- mindenki tudta, hogy december végén ez mit jelent. Dr.Lelik azonban kivételesen beletemetkezett a munkájába és a külvilágról nem vett tudomást.Szombat késő délután volt, a munkaidő 12-kor befejeződött, de ő tovább bent maradt az irodában, mivel elmaradt feladataival a hévízi rehab. miatt. Felesége aggódva többször is telefonált, hogy induljon haza, akit nem is tudott megnyugtatni, hiszen ő is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a Budapesten már a legkisebb hóesés is megoldhatatlan feladat elé állítja a lerabolt és a főpolgármester udvari szállítójává züllött fővárosi köztisztasági vállalatot.
Mivel csak néhány aktát tudott lezárni, sóhajtva kapta fel kabátját és kigurult az irodájának helyt adó belvárosi épületből. Dr.Lelik saját hibájából szenvedett autóbalesetet, kisebb csoda, hogy életben maradt, sérült gerince miatt örökre kerekesszékbe kényszerült. Valóban nagy a hó, állapította meg , az utcán szinte sehol nem volt takarítva. Dr.Lelik felkészült kerekesszékesnek hitte magát, az osztrák rehabilitáción sokszor a lelkére kötötték, hogy legyen gondos és előrelátó, ha önállóan akar élni. Táskájában ezért lennie kellett volna télen mindig egy régi , használaton kívüli, de tökéletes állapotban lévő síkesztyűnek, de nem volt . Csak az ujjvégeket szabadon hagyó - egyébként testépítő - kesztyűt felhúzva a -8 fok és szakadó hó miatt kissé aggódva vágott neki az utcának. Kezét égette a hajtókarika hidege, és az arról lecsurgó hólé. Egyetlen ház előtti szakaszt kivéve , mindenhol érintetlenül állt a hó a járdán, senki nem takarította el. Na, ezen nehéz lesz azért átjutni torpant meg, az eltakarítatlan , gyalogosok által taposott friss hó már máskor is majdnem csapdába ejtette. Nem volt ideje sokat töprengeni az átjutás mikéntjéről, hideg volt, az arra járók sietősen húztak el mellett, senki nem kérdezte, segíthet-e. Tovább erőltette magát meg-megállva , de mielőtt végleg elakadt volna, egy arra járó fiatal házaspár férfi tagját kérte meg, hogy segítsen. A férj két izmos karja ragadta meg kerekesszékét és ügyesen a gépkocsijához tolta, dr. Leliknek csak irányítania kellett. A kocsiból nagy nehezen előbányászta kisseprűt, amíg a férfi letakarította a havat Renault-jának oldaláról, addig az asszony lekaparta a jeget az ablakról. Az ujjai annyira dermedtek voltak a hidegtől, hogy még a kerekesszéket is be kellett segíteni neki. Az erős hóesés ellenére egyetlenegy hótakarítóval találkozott az úton ( bár az is felemelt hóekével haladt) , így háromszor olyan lassan ért haza, mint felhőtlen, derült időben. A havas horizont a hóban is barátságos osztrák hegyekre emlékeztette, megborzongott és keserűen gondolt arra, mennyire nem lett jobb az élet az új korszakkal Budapesten.
Köszönöm az ismeretlen fiatal párnak a segítséget !
2 megjegyzés:
:-DDDD
MSE
jo kezdet
Megjegyzés küldése