2008. július 14., hétfő

Miskolci tenisz bajnokság

A hétvégén rendezték a vidékbajnokságnak nevezett teniszversenyt kerekesszékeseknek. Az, hogy vidékbajnokság alatt mit kell érteni nem teljesen világos előttem, tekintettel arra, hogy idén ez az egyetlen teniszverseny itthon, Bp.,Sopron az idén elmarad. A 2. táblán játszottam , mint mindig. Ebben csak a fájdalmas kissé nekem, hogy a 2. táblát megnyertem az évek során vagy 3x, ennek ellenére soha nem engedtek játszani az első táblán.Pedig volt idő, hogy még edzettem is sokat, félgőzzel vertem a 2. táblát, de mégsem férhettem be a legjobbak közé. A túledzettség jelei idén azonban nem mutatkozhattak rajtam, mivel 3 éve alatt 1 alkalommal ütöttem labdába kb.20 percre. Nos, ennek ellenére 1x vesztettem , a későbbi győztes Roland ellen, majd 2x nyertem Mézes Jani és Szabó Babyface Killer Béla ellen. Rosszul játszottam, nem ütöttem jól, csak a labdára koncentráltam és nyertem.
Az első táblán nem történt semmi izgalmas, Farkas nyert. Szegény Braun Jana lázas volt végig, nem tudott játszani.
Szeretném megköszönni a szervezőknek a versenyt, minden rendben volt, szállás, kaja pálya ( versenyzőknek ingyen) ! Várunk másokat is!

Nincsenek megjegyzések: