MPB

Tegnap, szombaton a napot a Magyar Paralimpiai Bizottság-ra áldoztam. Rendkívüli tisztségviselő választás volt, ami gyakorlatilag a meglévő elnök és elnökség megerősítését jelentette. Én a jelölő bizottság elnöki tisztében tündököltem, fényesen. Az általam vezetett bizottság komplexen bonyolult és ebből következően nehéz munkáját elsőrangúan oldotta meg, bár megerőltető munkánkat segítette, hogy minden tisztségre egy jelölt volt.
Reggel 9-re mentem, du. 3 után hagytuk abba, én közben végig arra gondolta, milyen szép napokat tölttöttünk Hévízen.
Szekeres Pali a szünetben felvetette, nem pályáznék-e az MPB főtitkári székére. ( ez nem választott tisztség, hanem munka, szervezés, irányítás, utazás, stb. ) Jól esett a felkérés bevallom, el is tudnám végezni a munkát símán, de nem fogok pályázni. Azt kell tennem, ami a feladatom: segíteni a kerekesszékeseknek. Rehabilitálni, tábort szervezni, handbike-ozni, alpesi sít oktatni, stb. Olyan ez, mint a hadseregben, aki alkalmas és szeret egy szakaszt vagy századot vezetni, az nem biztos hogy ugyanígy helyt állna a dandár vezetésében. Én hadnagynak érzem magam a fogyatékosok érdekében folytatott küzdelemben, és jól van ez így.Nem akarok se őrnagy, se tábornok lenni.(a témánál maradva elárulom, én voltam katona és előtte a sorozáson kétnapos vizsgálatnak vetettek alá és szerintük én lettem volna az ideális motorizált lövész ( azaz gyalogos) szakaszparancsnok- akkor végül előfelvételisként szerencsére nem lettem az) .
Szóval nem kell aggódni- maradok az eddigi úton.Ami remélem , helyes.